Wolt a világ körül

Utazz a Wolttal!

Ha nyár, akkor utazás – pihenni, feltöltődni új kultúrákat és ételeket megismerni. Habár kétségtelenül élmény ismeretlen helyeket felfedezni, jó tudni, hogy van valami, amire mindig számíthatunk. A Wolt nyújtotta gyors és megbízható kiszállítás, illetve a különleges kínálat már több mint 50 városban érhető el, köztük olyanokban is, amik joggal kerülhetnek az utazási bakancslisták élére.

Helsinki

Helsinki a Wolt bölcsője, itt született meg az ötlet, majd a megvalósítás is 2014-ben. A nyári Helsinkinek nincs párja: a tengerpart, a természet közelsége és a városra jellemző építészet hármasa felejthetetlen élmény, és a hideg miatt sem kell igazán aggódni! Hiába, Helsinki a Wolt szülőhazája, így igazi különlegességgel is készülnek a Woltosoknak: a Take In nevű étteremnek nincs saját konyhája, kifejezetten azoknak nyitott, akik a Woltról rendelnek!

Tel-Aviv

Tel-Aviv az egyik legkedveltebb nyári úticél, amit tengerpartjára pillantva azonnal megértünk. A várost a közel-keleti startup-fővárosnak is tartják, így természetesen a Wolt is bevette a várost, megreformálta a házhozszállítást és megnyitotta a tel-avivi gasztró-szcénát! Izraeli és nemzetközi finomságok végeláthatatlan kínálata vár!

Koppenhága

A dán főváros szépségét nem kell külön ecsetelni, nyáron pedig igazi álomúticél, különösen azoknak, akik egy kicsit elrugaszkodnának a megszokott egész napos strandolástól és az Isztriai-félszigettől. Koppenhága – és Dánia egésze – a modern gasztronómia egyik legforróbb központja, amit a Wolttal tesztelhetünk is. A koppenhágai Kiin Kiin az egyetlen olyan thai étterem Thaiföldön kívül, amelyik Michelin-csillagot kapott – a Wolttal pedig ki is próbálhatjátok!

Athén

Athén szépsége és kulturális jelentősége hosszú évek óta vonzza a turistákat. Amennyire emlékezetes először látni élőben az Akropoliszt, ugyan olyan emlékezetes élmény az első igazi görög gyros. A görög gasztronómia számos közönségkedvencet adott a világnak, amiket legjobb autentikus formájukban kipróbálni – például az egyik gyönyörű térre rendelve a Woltról!

Útra fel, és ha megéheznétek, ne feledjétek, egy gombnyomás után érkeznek a már itthon jól megszokott Wolt élmények!