A genetikailag módosított organizmus, röviden GMO olyan élő szervezetet jelent, amelynek genetikai állományát úgy változtatták meg, ahogy a természetben valószínűleg nem jöhet létre vagy csak nagyon hosszú evolúciós időszak alatt. A növénytermesztők a kezdetektől fogva igyekeztek erősíteni a növények előnyös tulajdonságait. A nemesítés egyre tudatosabb folyamattá vált, de ugrásszerű fejlődése csak a XIX. század második felében indult el. Míg a hagyományos nemesítés során lassan, hosszú évek alatt változik meg egy-egy kívánt tulajdonság, addig a génmódosítás során ez a folyamat felgyorsul, eredményeként nagyobb termelékenységet és jobb ellenálló képességet lehet elérni a termesztett növényeknél rövid idő alatt.
A vélemények megoszlanak a GMO növényekkel kapcsolatosan, vannak olyan országok, ahol széles körben elterjedtek (pl USA), illetve vannak olyanok, amelyek csak részben, illetve egyáltalán nem engedélyezik termesztésüket, viszont felhasználásukat takarmányozási célra igen (pl EU).
Vannak azonban sokan, akik idegenkednek a genetikailag módosított élelmiszerektől, illetve alapanyagoktól különböző okok miatt.
Gondolva ezekre a vásárlókra, kifejlesztettük a teljesen GMO mentes tojást, mely olyan tyúkoktól származik, melyek takarmányában semmilyen genetikailag módosított összetevő nincs.
Jellemzően a szója és a kukorica esetében fordul elő GMO termék, amelyek fontos alkotóelemei a tyúkok takarmányának. Ennek a terméknek az előállításakor a tyúkok takarmányába csak olyan alapanyag kerül bekeverésre, amelyek GMO mentesek. Továbbá nem tartalmaznak semmiféle antibiotikumot, illetve a tyúkok ivóvízébe sem kerül adagolásra antibiotikum.
A tojás bevizsgálása során szermaradvány nem mutatható ki. Ezek az elkülönített istállóban tartott tyúkok speciális alapanyagokból készült takarmányt kapnak, melyek összetevői természetes módon termesztett növények, azaz nem került módosításra a genetikai állományuk semmilyen különleges tulajdonság elérése céljából, illetve kizárt