Alapjáték
Játékidő: 45 perc
Játékosszám: 2
A Sör és kenyér egy kétszemélyes játék, mely a kártyák többfunkciós használatára épül. A váltakozó fordulók okos felépítése izgalmas fordulatot kölcsönöz a játékosok interakciójának, a kártyadraftolásnak és az erőforrás-gazdálkodásnak.
Egy hajdanvolt kolostor termékeny földjein alapított két falu őrzi a sörfőzés és a kenyérsütés kettős hagyományát. Bár osztoznak a földeken és az erőforrásokon is, lakosai továbbra is büszkén rivalizálnak azért, hogy felülmúlják egymás termékeit.
A játékosok a két falu lakóit képviselik. Hat teljes év áll rendelkezésünkre – amelyben a bőséges és a szűkös esztendők váltják egymást –, hogy a játékban összehangoljuk a sörfőzéshez és a kenyérsütéshez szükséges nyersanyagok betakarítását, tárolását, valamint a termékek szomszédos városban történő értékesítését és a létesítmények korszerűsítését is. A győzelem érdekében ugyanakkor meg kell őriznünk az egyensúlyt a pékáruk és a habzó nedű között, ugyanis a hatodik év végén csak abból az áruból – sörből vagy kenyérből – gyűjtött érméket pontozzuk, amelyik alacsonyabb bevételt hozott. Az a falu, amelyiknek ez a pontszáma magasabb, megnyeri a játékot
Két falu népe verseng, hogy melyikőjük jobb a sörfőzésben és a kenyérsütésben! A Sör és kenyér egy kétszemélyes játék, amelyet a többféleképpen felhasználható kártyák ötletes menedzselése és a váltakozó fordulók okos felépítés varázsol izgalmassá.